Miközben a férfi már a második "veszett kutyát" gurította le a fröccse után, azon merengtem, miért bosszant, amit csinál. Miért lettem feszült az értetlenkedésétől,a  cinizmusától, vajon valóban gonoszkodni akar-e öncélúan, de aztán annyit mondtam, ne haragudj, de a hitetlenséged rólad szól, nem a diákjaidról.

Fél év távollét után a 9.b és 9.e osztályokkal való első találkozásomkor kértem, írják fel egy kis cetlire, mit szeretnének, mit gondolnak, mitől lesz jó a magyaróra. Számtalanszor előkerült a csoportmunka, a játék, a vidámság, és persze a másik oldalon a szorgalom, munka. Arra gondoltam, ha már úgyis új téma jön, akkor a szerintem számukra olykor nehézkes középkori vallásos műfajok, a himnusz, a prédikáció világát egy izgalmas kerettörténetbe kellene ágyazni.

Az izgat, hogyan tudom érdekeltté tenni őket és érdekessé a témát, vagyis hogyan szólítja meg őket mindez. Mitől lesz egy klasszikus téma, egy régi korszak mégis kortárs, milyen eszközök és módszerek vezetnek el a közös örömig, a holnapi nap öröméhez.

A "Veszett kutya" egy rövidital, vodka, csípős tabasco szósz és málnaszörp keveréke, volt szerencsém hozzá egy esküvőn, akkor "Maddog"-ként emlegettük, egész éjjel táncoltam utána. Ma egy beszélgetés alkalmával rá kellett döbbennem, hogy javíthatatlaul idealista vagyok, és nem sokban különbözöm ettől a kutyától.

Az asztaltársaságban ülő férfi mindenbe belekötött, mondván, a mai gyerekek nem értik, nem érzik, nem tudják.

Meggyőzni már senkit nem akarok, az asztal azon szélén ülő se gimnazistát nem látott, se olyan magyarórát, ahol közös gondolkodásra invitálják a diákot. Egyre inkább hiszek ebben. Hogy a közösen teremtett szabad terek, a beszélgetés otthonossága, a biztonság, melyben vállalhatja egy kamasz a gondolatait és érzéseit sokkal fontosabb, mint visszaköhögni a tankönyv adatait. 

A célom az, hogy felelős, gondolkodó emberekre találjanak magukban, rájöjjenek, hogy minden bennük van, és a társak rengeteget segíthetnek azzal, hogy tükröt tartanak. Nem lehet eléggé türelmesnek lenni. A diákokhoz fordulni, elfogadónak és empatikusnak lenni bizony a legszebb, amit ember tehet. A bennük így növesztgetett önbizalom, hit és erő a későbbiekben az a talapzat, amire aztán építkezhetnek, mindegy, hogy a családi viszonyaikról, munkavállalási döntéseikről legyen szó. 

Ha én elhiszem, hogy tudják, érzik, létezik, tudni fogják, érezni és létezik. Ez olyan kölcsönösséget teremt, mely egy őszinte és bizalomra épülő kapcsolat alapja. Szerintem csak ebben a térben lehet és érdemes tanítani, élni.