A második héten ez történt.... 2014.február 24. 9.E

Csendesebb frontális órát terveztem, mely során a vallomás műfaját és A kerti jelenetet vizsgáljuk meg. A problémák a könyvekkel kezdődtek, nem volt mindenki előtt.

A műfaj jellemzői, a szöveg címében rejlő kert-toposz, aztán a középkori sajátosságok (világnézetre utalóbizonyítékok, sorok) után a költői eszközöket vettük sorra, metaforák, megszemélyesítések, költői kérdések, felkiáltás. 

Közben haladtunk a szöveggel, a szakaszos olvasás mindenképp indokolt volt, de még így is láttam, hogy unják. Az út-toposz értelmezése megint közös megbeszéléssel történt, illetve aztán mindezt a kerettörténetre vonatkoztattam: lassan elindultunk arra, hogy a főszereplő Herculesünk vallomását megírjuk. Ehhez először "ami elhangzik, az igaz"-elven összegyűjtöttük a tulajdonságait, mindenki mondhatott egy tulajdonságot.

Következő órán a személyiségéhez kapcsolódóan kell vallomást írni, de az jutott eszembe, hogy a másik osztály írja meg Herculesét, és Günterét írják meg a B-sek. Így megint van közös figyelem, egymáshoz illeszkedés. 

Nem volt túl izgalmas óra, de azt is tudom, ez rajtam is múlt, illetve a témán is. 2014. február 25.

A nap konfliktussal indult: hiába írtam ki az osztálycsoportba, hogy röpdolgozatot írunk, óra előtt megkerestek, hogy nem tudtak felkészülni. A mellébeszélésük bántott, hiszen a blogon fent van minden, de ők nem találták az anyagot, elmondásuk szerint.. KÉrtem, legyenek őszinték, és abban maradtunk, akkor jövő héten írunk.

Az órára érkezvén szigorúságot mutattam, közben tök elszomorodtam, mi a csudáért van az, hogy a szigor, a kötelek kellenek nekik is. Frontális oktatás, diktálás, az általam oly problémásnak ítélt fogalmak, és a diktálás után rá is kérdeztem, számukra ez miért kedvesebb. Persze csak hallgattak, maradt a tananyag: a vallomás után a himnusz műfaja és Assisi munkássága. Annak kapcsán kezdtem el a Borbély-versről beszélni megint, de egy kicsit más irányt vett a dolog, a szexuális felvilágosítás felé haladtunk. A diákok először zavarba jöttek, aztán 

2014. február 27.

A vers felolvasásával kezdtünk, az első sor: "A testek csak grammatikák" értelmeztük. A grammatikára kérdeztem rá, nekik mit jelent ez a kifejezés, mit jelent, hogy a test nyelvtan, Dávid  azt mondta, hogy a dolgok saját funkciójára utal ez, mindnek külön van saját szerepe, Máté szerint szabályt jelent akkor a test, illetve az egymástól való függést. Kértem, ezt gondoljuk végig, mondjanak konkrét példákat a saját életükből, amikor ehhez hasonló dolog történt velük, vagyis a test, a nyelv függést, szabályt jelentett. 

Végül arra a konklúzióra jutottunk, hogy az adott helyzettől, közegtől, tértől, személytől mind függ, hogy milyen nyelvet használnak, hogyan fejezik ki önmagukat.

A látás a tér része, szólt az idézet, ezt kötöttem össze az előző sorral, vagyis azt vizsgáltuk meg, hogy a testük mit fejez ki, azonos-e a bennük megfogalmazódott érzéssel, gondolattal. Patrikot kértem meg, hogy merevítse ki a pózt, és a többiek értelmezték azt, majd Krisztián és Bébé egy-egy mozdulatát is kiemeltem. Az összehasonlítás a belső gondolatokkal sikeres volt, rámutattunk arra, van, hogy ugyanazt érzi, és mutatja, máskor épp ellentétes dolgokat.

A nyelv másik regisztere , a hallható nyelv, a beszédhez kapcsolódó gyakorlat volt a következő, itt választaniuk kellett egy tárgyat, és arról kellett fél percig beszélniük. Megható volt némelyik választás és történet: Tücsi folyamatosan vegzálta magát "Nem tudom, nem tudom", Patrik a kulcscsomó apropóján a nagyszülőkről, a betörőkről és a gagyi zárról beszélt, Dávid szemcsepp apropóján a saját látását és a neon hatását ecsetelte, Dominik a bankkártya kapcsán a szüleiről, a büszkeségről, hogy kap tőlük pénzt. Volt, aki valóban a tárgyra szorítkozott, Krisztián az irattárcáról, Peti a labdáról, és egy másképp megható történet volt Merci és a kajaklapát, Bébé és az anyukája által megtöltött flakon, Márió és a snüssz. 

A második órán folytattuk a játékokat, a test és a másik érzékelésével: tükörjáték, sziámi-gyakorlat és bizalomvirág. Utólag be kell látnom, hogy számukra ezek ismerős dolgok, az egymás testére való figyelés nem új dolog, az irányító - követő szerep okozott egyedül meglepetést: egyikben komfortosabban érezték magukat, másikban kevésbé. A második órán minden viccé akart válni, fáradtak, zizik, de ez a csütörtöki második óra gyakori velejárója.

Végül a vers gondolataival kötöttem össze mindazt, ami a testben történt, és kértem őket, hogy meséljenek a tapasztalataikról. Az előző belátáshoz Peti segített hozzá, hiszen mesélt arról, hogy éli meg, amikor a játék során minél messzebbre kell kerülnie az ellenféltől, hogy az ne érezhesse meg a teste mozgását. Patrik a birkózásnál ugyanezt emelte ki: mindig le kell reagálnia az ellenfelét, Merci is bekiabált, neki a páros kajakozásban kell figyelnie a társára.

2014. február 25. 9.b

Az óra elején a múlt óráról lemaradt utolsó körös munkát pótoltuk be, az "otthonmaradóknak" kellett elmesélni a hallott információkat. A vallomás műfajához bevezetésképpen itt is kértem, hogy rajzoljuk meg a herceget, és Günter tulajdonságai felkerültek a táblára, melyeket felhasználva az én házi feladatom következett: megírni a két herceg vallomását, melyből rá kell ismerniük majd a középkori sajátosságokra és a személyiségjegyekre, melyeket közösen alkottunk meg. 

A vallomás műfaja következett, mely jellemzőit először frontálisan, aztán a szövegelemzést közös megbeszéléssel dolgoztuk fel. A kerti jelenetet szakaszosan olvastam, és kérdezgettem őket: a beszédhelyzet, az elbeszélő és az Isten viszonyára utaló sorok, a középkori sajátosságok, világkép, gondolkodásmód jelent meg. A forma, vagyis a költői eszközök vizsgálata házi feladattal párosult, a blogra kell majd további példákat keresniük a szövegből. Itt voltak problémák, főleg a metonímia felismerésénél. 

Majd következett második órán a himnusz, melynek általános jellemzői után Assisi Szent Ferencről meséltem. Azt találtam ki, hogy összekötöm a Naphimnuszt, az aktuális veszteséggel, kortárs költőnk, Borbély Szilárd halálával, így téve élővé az irodalmat, és rámutatva arra, hogy mennyire jelenvaló, és illékony is az irodalom, az emberi élet.

A litera.hu-n posztolt A testhez című hét versét választottam, mely a Naphimnusz záró gondolatához, a testi halálhoz kötődött. Felolvasás előtt beszéltem a szerző munkásságáról, és előre felhívtam a figyelmet arra, hogy a nemiségre utaló szavakat fognak találni.

Elkezdték közben olvasni, fel is röhögtek, megint megálltam, és elmeséltem, hogy hogyan zavarta ki a valamikori magyartanárom a diákokat, ha beleröhögtek egy versfelolvasásba. Majd beszélgetni kezdtünk ezekről a szavakról, hogy milyen is a nyelv, mennyire nincsenek korrekt szavaink, vagy trágár, vagy finomkodó vagy biológiai szakszavakat használunk.

Ezután már megszületett a figyelem, csökkent a zavar is. Felolvastam a verset, és bevezetésképpen arra utaltam, meg ne ijedjenek, bizonyos keretek között minden gondolatuk helytálló, és érzésük igaz, az a fontos, hogy figyeljenek, hogy adjanak teret és időt a szöveggel és a gondolattal, az érzéssel való találkozásnak. És akkor elkezdődött. A címhez kapcsolódóan folytattunk meditációt, ezek a válaszok születtek: a ritmusa nyomasztó lüktetésű, valamiféle toporgás, föl-alá mozgás figyelhető meg benne, nem pozitív, ellentmondás figyelhető meg: "minden csak gondolat", illetve a test között, ugyanakkor test és lélek egységéről is beszél, romlottság, halál, elkeseredettség és őszinteség fogalmait érezték a versben, illetve azt, hogy egy gondolkodó emberrel találkozunk, aki testi és lelki összeomlásának kezdetén van. Másnapra drámaórát dolgozok ki a Borbély-vershez.

2014. február 26. szerda 9.b

Körberendezték a székeket, ahogy kértem, de arra érkeztem meg, hogy L. az ajtóban vár, és azt mondja, be sem fog jönni, írjam be igazolatlannak. A vele való konfliktust beszélgetéssel, illetve az általa kínált lehetőségek elfogadásával sikerült feloldani: meglepte a válaszom, miszerint jó, akkor nem kell bejönnie, jó, akkor nem kell részt vennie a drámaórán. Ennek az lett az eredménye, hogy a legaktívabb csapattag lett.

Kiosztottam a versből kiemelt idézeteket, melyeket asztalterítő technikával kellett megbeszélniük. "A testek csak grammatikák.": Miért pont grammatika?, a léleké az igazi szerep, a testek csak "bábok", a test csak eszköz. "A nyelv a test beszéde": amit nem tudsz testbeszéddel elmondani, azt szóban tedd, milyen nyelvről beszélünk?, minden embernek ki kell fejeznie magát, a test önmagában nem mond el mindent, a lelkünk kell kifejeznünk, kimondjuk, amit gondolunk, miért pont a test beszéde? "A nyelv a látható világ": amivel kommunikálunk, a gondolatiság és a valóság közt kapcsolat van, főleg ezt érzékeljük a környezetből, a nyelv teszi színessé az életet, sok kultúrát mutat meg, a láthatatlan és a látszó ellentéte feszül közte, az anyagi és szellemi világ kettőssége is benne van. "A test a tér leképezése", mely szerintük érdekes megfogalmazás, minden test egyedisége van mögötte, a test csak agy tárgy ebben az olvasatban, változatos, a test képzete nem valós, csak egy fogalom, mely a dimenzió és a fotográfia fogalmait is mozgósítja.

Ez a bemelegítésképpen zajló metaforaelemzés aztán a test mint nyelv, a test mint közlő tér gondolatában folyt tovább. Megkértem őket, hogy minden csapatból egy ember jöjjön, és üljön le a kijelölt székekre úgy, ahogy éppen érzik magukat. Végigjátszottuk, hogy a nyolc emberről kintről mi látszik, és aztán megfordítottuk: vajon ők mit szerettek volna közvetíteni, milyen érzés van bennük. Pl. Pali Beát zárkózottnak gondolta, utóbb kiderült, valóban a félelem és a zárkózottság érzete dominált benne. Rita testtartását unottnak látta Robesz, ő azonban a befelé fordulás, a saját problémáival való foglalkozás érzését kereste a testben. Martin szerint Máté idegesnek látszik, mérgesnek és zárkózottnak, Máté viszont csupán a fájdalom miatt tette a kezét a szeme elé.

Tisztáztuk, hogy az, amit mutatunk, és az, amit mások ebből következően rólunk gondolnak, bizony sokszor nem egyezik, és nagyon kell figyelnünk, hogy ne saját ítéletünket vetítsük a másik emberre. A kommunikációt is pontosítottuk, ítélkezés helyett a "Szerintem..." kezdetű mondatokra javítottam a megszólalásaikat, illetve az "Én azt érzem, hogy ő.."-re.

A kinti és a benti világ különbségei következtek. Elmeséltem nekik egy történetet a kollégiumi éveimből, hogy nem mindegy, mi táncolunk, és mások fütyülnek, vagy mi zenélünk, és arra mások táncolnak. Így következett a tükörjáték, melyet Barbival szemléltettem, aztán kértem, hogy akinek van kedve, próbálja ki, már csak 4-5 perc volt hátra. A kettősség tökéletesen érzékelhető volt, a tükörjátékban résztvevők az irányító és az irányított szerepét is megélték, a körben ülők pedig megfigyelhették a tükörjátékosokat.

2014. február 27. 9.b

A hetedik óra mindig problémás, most megállított még az osztályfőnökük is, miszerint páran hiányozni fognak egy az osztályban lévő konfliktus miatt. Az összegzés, felidézés után egy tapsos játékkal folytattuk, az volt a célom, hogy a ritmus és a testi érintés is közös tapasztalatunk legyen végre. Nagyon élvezték, hatalmasakat nevettek közben. Majd áttérve újra a versre, a négy- és háromfős csoportokban kellett egy sort választaniuk, mely sorhoz mozdulatot készítettek. Körbejártam, segítettem, de alapvetően értették, és nagyon kreatív megoldások születtek.

A sorokat, az "osztály versét" egymás után kétszer olvastam fel, egészen megható volt a mozdulatsor. Megköszöntem az órai munkát, és a tegnapi Csobi Soundon való részvételt is, hiszen valóban a "Jóisten tenyerén ültünk", és az is jólesett, hogy rákérdeztek tegnap Facebookon, hogyan és mikor értékelem a vallomást: mondtam, jegyet semmiképpen nem adok, hisz nem osztályozhatom a lelküket, de mennyiségre adok pluszt, és kértem, noszogassanak, figyeljenek ők erre, mert én a pluszok adásában következetlen vagyok - elfelejtem a létét.

Nagy tanulság, hogy a sportosztály testi érzékelése mennyivel fejlettebb, illetve őket több inger éri, míg a B-seknél a kreativitás, a gondolatiság hangsúlyosabb, tehát a testi oldalt kell erősíteni. A sportosztályban a 4 lány a 14 fiúval szemben érezhetően fiús közeg, harsányabbak, sokkal fogékonyabbak a poénokra, és ők maguk is folyton versenyeznek ebben, ki a viccesebb, de érzékenyek, és ha nem értenek valamit, egy sort, egy idézetet, arra rákérdeznek, őszinte kíváncsisággal és tudássszomjjal várják a választ. Az edző-ség tisztelete erősen él, náluk mintha a szerepemből adódna először a tisztelet, de most nem mondtam nagyot, mert a B-seknél is megvan ez. De valahogy más. Izgat ez az edző dolog, kéne interjúkat csinálni edzőkkel, hogy megértsem, és diákokkal, akik edzőkkel vannak, milyennek is kel lennie, ki a jó edző stb. Ezt belevonni az istenképbe? és a tárgyfetisizálás problémája? Hogy van egy tárgynak lelke?

 A harmadik héten pedig... 2014. március 3-7.

Ez most egy rövidebb napló lesz, a nagy tapasztalattal, hogy nem lehet megúszni az aznapi bejegyzést, mert aztán elúszik a hét, és vasárnap nehezebb visszaemlékezni az egész heti anyagra.

Dolgozatot írtunk a keddi órákon mindkét osztályban, a hét feladata pedig a Halotti Beszéd és az Ómagyar Mária-siralom volt, a Stabat mater után. Előkészítettem számukra egy jegyzetet, így a szövegértés és szövegfeldolgozás újabb (páros, illetve egyéni) munkaformáit alkalmaztuk.

A bevezetés, vagyis a himnusz műfajának megismerését követően Jacopone da Todi Stabat mater című műve még frontálisan, diktálva került a füzetükbe, ezt indokolta az is, hogy a dolgozatírás miatt a padokat három oszlopban hagytuk. Kellett is, hiszen kiderült, vannak homályos foltok: például az időmértékes verselés tekintetében. A két osztály között egyértelműen látszik a különbség: míg a B osztály inkább intellektussal akar mindent megoldani, az E osztály az ilyen feladatok során hamarabb elfárad. Őket több inger kell, hogy érje, folyamatosan meg kell őket szólítani, és olyan mondatokkal, ahol előtérbe kerül az egyéniségük, ahol személyesen érzik magukat megszólítva. A játékos feladatok során a B-sek inkább a kreatív, művészibb megoldásokat szorgalmazzák, az E-sek hamarabb és inkább mennek el a vicc felé, mindenben a lazulást keresve. Bár a Borbély Szilárd versének elemzése kapcsán az E-sekkel igen intim és mély beszélgetésekre került sor, a végén „egymásnak adták a labdát”, hogy lehetne kifordítani a mondatokat, hogy ne legyen annyira komoly. Ezt kihasználva, erre építve haladok majd tovább, a különbségekből erényt kovácsolva és utat lerakva.

A közös pont a szövegelemzésnél az volt, hogy az egyik szövegnél „Tudom”, „Tudni akarom”, „Kérdést vet fel bennem” jelöléseket kellett használniuk, miközben szakaszosan felolvastam a  szöveget, és a főbb fogalmakat kiemelve közösen tanultunk. Óra végére így mindenki tudta az OMS-hez és a HB-hez kapcsolódó legfontosabb adatokat. A hiányzó és a nem értett adatokat egymástól tanulták meg, pedagógiai helyzet volt, amikor az egyik fiút lewikipédiázták, mondván, ő mindent tud, és ennek persze volt éle, de sikerült magyarázattal és azzal, hogy ő lett az egyetlen információforrás, elérni, hogy értékként tekintettek a kissé különcnek tűnő fiúra. A másik fogalomnál egy kevésbé aktív fiút kértem meg, hogy keresse meg a Google segítségével a hiányzó fogalmat, ő a megszólalást és a kerek mondatokban való fogalmazást gyakorolta így, és sikerült elérni, hogy végre ne csak felolvassa a füzetéből az adatokat, hanem saját szavaival megfogalmazva belássa, tudja, érti.

Aztán Sári Olivér egyszer csak elkezdett dobolni, mire eszembe jutott az aktuálisan hallott és diákjaim számára posztolt rapszöveg, melyben roma fiatalok rapelnek a tudás értékéről: http://hello90.444.hu/2014/02/27/roma-diakok-slamben-uzennek/?fb_action_ids=10201529950427160&fb_action_types=og.recommends&fb_source=other_multiline&action_object_map=%5B805981852749323%5D&action_type_map=%5B%22og.recommends%22%5D&action_ref_map=%5B%5D

Így született meg a két rapszöveg, mely drámapedagógiai ritmusgyakorlat is volt egyben, a közös alkotás és teremtés öröme. Nagyon szerették, élveztké a közös zenét, és boldogan rögzítették is, hogy meglegyen emléknek. A B-sek megcsinálták az OMS, aztán az E-sek a HB-t.

Majd az E osztályban a legenda műfajához kapcsolódóan a test és sanyargatás témakörhöz egy őket jobban érintő focis szöveggel dolgoztunk csütörtökön. Losoncz Dávid Helyzetjelentés című szövegét  a napokban találtam, mely egyben groteszk, örkényi jellemzőket tartalmaz, másrészt azért is érdekes témáján túl, mert a szerző 18-19 éves korában írta, tehát a diákjaimhoz közeli korban.

Íme a szöveg:

A Zöld utcaiak csodacsatára vasárnap, a nagymeccs előtt végignézi, ahogy a Bankó család zuhanó cserepesvirága lemetéli Somló néni fejét.
Somló, szül. Bercsényi Jolánka.
Helyzetteremtésnek jó, nem?
A guruló fej már a gyermekfőt is állásfoglalásra készteti az élet értelmét illetően. Eddig tisztán látta a felezővonalat, emlékezett a múlt heti védelmi hibákra, és tudta, hogy ma győzniük kell. Győzni kell és kész. Ekkor robbant vasárnapjába ez az őszülő, szemüveges fejforma.
Megzavart, koravén lurkó.
Ezek után hogyan gondolkodjon gólarányokban?
Egészen másként alakulna a történet, ha "az eset" a nagymeccs utánra halasztódna.
A tizenéves csodacsatár vasárnap, a megnyert nagymecss után végignézi, ahogy a Bankó-család zuhanó cserepesvirága lemetéli Somló néni fejét.
Ezek után hogyan gondolkodjon gólarányokban?
A különbség érezhető, nem?

Itt abból indultam ki, hogy írják össze, kinek mit jelent a meccs és a verseny. A fogalmak közül egyet kellett választaniuk, és azok rendszerezésével alkottak csoportokat. Így lett egy csoport, mely az akarat, koncentráció, tisztelet, bizalom és küzdőszellem (1), egy másik, mely az ajándék, új lehetőség a bizonyításra, megmérettetés fogalmait (2) és egy harmadik, mely az izgalom, életérzés, az életem része, felszabadultság fogalmakkal dolgozott tovább.

Érveket kellett belőlük fogalmazniuk, de úgy, hogy az érvvel a csoport minden tagja egyetértsen. Ezeket aztán felolvasták, és egy másik csapat mondatai közül kellett választaniuk egy mondatot, melyet video formájában kellett bemutatniuk, itt is a csapat közös döntésén volt a hangsúly. A választott mondatok: „A verseny izgalom, mert minden hétvégén eljön.”, „A verseny akarat, mert ha mélypontra kerülsz, fel kell küzdened magad.”, „A verseny ünnepnap, mert egész héten dolgozol, hogy megünnepelhesd hétvégén vele.”

Mindennek aktualitása az egyik fiú hétvégi versenye, mely miatt aznap fél liter vizet ihatott csak, illetve egy lány első helyezése Írországban. Egészen máshogy kell a sportolókhoz fordulni, de a következtetés általános érvényű: minden osztályhoz másképp, minden diákhoz külön, egyesével. Tudom, hogy ez álom, nehéz is, de törekedni kell rá, mert meghálálja magát, és csak így érdemes.

2014.február 24. 9.E

Csendesebb frontális órát terveztem, mely során a vallomás műfaját és A kerti jelenetet vizsgáljuk meg. A problémák a könyvekkel kezdődtek, nem volt mindenki előtt.

A műfaj jellemzői, a szöveg címében rejlő kert-toposz, aztán a középkori sajátosságok (világnézetre utalóbizonyítékok, sorok) után a költői eszközöket vettük sorra, metaforák, megszemélyesítések, költői kérdések, felkiáltás. 

Közben haladtunk a szöveggel, a szakaszos olvasás mindenképp indokolt volt, de még így is láttam, hogy unják. Az út-toposz értelmezése megint közös megbeszéléssel történt, illetve aztán mindezt a kerettörténetre vonatkoztattam: lassan elindultunk arra, hogy a főszereplő Herculesünk vallomását megírjuk. Ehhez először "ami elhangzik, az igaz"-elven összegyűjtöttük a tulajdonságait, mindenki mondhatott egy tulajdonságot.

Következő órán a személyiségéhez kapcsolódóan kell vallomást írni, de az jutott eszembe, hogy a másik osztály írja meg Herculesét, és Günterét írják meg a B-sek. Így megint van közös figyelem, egymáshoz illeszkedés. 

Nem volt túl izgalmas óra, de azt is tudom, ez rajtam is múlt, illetve a témán is.

2014. február 25.

A nap konfliktussal indult: hiába írtam ki az osztálycsoportba, hogy röpdolgozatot írunk, óra előtt megkerestek, hogy nem tudtak felkészülni. A mellébeszélésük bántott, hiszen a blogon fent van minden, de ők nem találták az anyagot, elmondásuk szerint.. KÉrtem, legyenek őszinték, és abban maradtunk, akkor jövő héten írunk.

Az órára érkezvén szigorúságot mutattam, közben tök elszomorodtam, mi a csudáért van az, hogy a szigor, a kötelek kellenek nekik is. Frontális oktatás, diktálás, az általam oly problémásnak ítélt fogalmak, és a diktálás után rá is kérdeztem, számukra ez miért kedvesebb. Persze csak hallgattak, maradt a tananyag: a vallomás után a himnusz műfaja és Assisi munkássága. Annak kapcsán kezdtem el a Borbély-versről beszélni megint, de egy kicsit más irányt vett a dolog, a szexuális felvilágosítás felé haladtunk. A diákok először zavarba jöttek, aztán 

2014. február 27.

A vers felolvasásával kezdtünk, az első sor: "A testek csak grammatikák" értelmeztük. A grammatikára kérdeztem rá, nekik mit jelent ez a kifejezés, mit jelent, hogy a test nyelvtan, Dávid  azt mondta, hogy a dolgok saját funkciójára utal ez, mindnek külön van saját szerepe, Máté szerint szabályt jelent akkor a test, illetve az egymástól való függést. Kértem, ezt gondoljuk végig, mondjanak konkrét példákat a saját életükből, amikor ehhez hasonló dolog történt velük, vagyis a test, a nyelv függést, szabályt jelentett. 

Végül arra a konklúzióra jutottunk, hogy az adott helyzettől, közegtől, tértől, személytől mind függ, hogy milyen nyelvet használnak, hogyan fejezik ki önmagukat.

A látás a tér része, szólt az idézet, ezt kötöttem össze az előző sorral, vagyis azt vizsgáltuk meg, hogy a testük mit fejez ki, azonos-e a bennük megfogalmazódott érzéssel, gondolattal. Patrikot kértem meg, hogy merevítse ki a pózt, és a többiek értelmezték azt, majd Krisztián és Bébé egy-egy mozdulatát is kiemeltem. Az összehasonlítás a belső gondolatokkal sikeres volt, rámutattunk arra, van, hogy ugyanazt érzi, és mutatja, máskor épp ellentétes dolgokat.

A nyelv másik regisztere , a hallható nyelv, a beszédhez kapcsolódó gyakorlat volt a következő, itt választaniuk kellett egy tárgyat, és arról kellett fél percig beszélniük. Megható volt némelyik választás és történet: Tücsi folyamatosan vegzálta magát "Nem tudom, nem tudom", Patrik a kulcscsomó apropóján a nagyszülőkről, a betörőkről és a gagyi zárról beszélt, Dávid szemcsepp apropóján a saját látását és a neon hatását ecsetelte, Dominik a bankkártya kapcsán a szüleiről, a büszkeségről, hogy kap tőlük pénzt. Volt, aki valóban a tárgyra szorítkozott, Krisztián az irattárcáról, Peti a labdáról, és egy másképp megható történet volt Merci és a kajaklapát, Bébé és az anyukája által megtöltött flakon, Márió és a snüssz. 

A második órán folytattuk a játékokat, a test és a másik érzékelésével: tükörjáték, sziámi-gyakorlat és bizalomvirág. Utólag be kell látnom, hogy számukra ezek ismerős dolgok, az egymás testére való figyelés nem új dolog, az irányító - követő szerep okozott egyedül meglepetést: egyikben komfortosabban érezték magukat, másikban kevésbé. A második órán minden viccé akart válni, fáradtak, zizik, de ez a csütörtöki második óra gyakori velejárója.

Végül a vers gondolataival kötöttem össze mindazt, ami a testben történt, és kértem őket, hogy meséljenek a tapasztalataikról. Az előző belátáshoz Peti segített hozzá, hiszen mesélt arról, hogy éli meg, amikor a játék során minél messzebbre kell kerülnie az ellenféltől, hogy az ne érezhesse meg a teste mozgását. Patrik a birkózásnál ugyanezt emelte ki: mindig le kell reagálnia az ellenfelét, Merci is bekiabált, neki a páros kajakozásban kell figyelnie a társára.

2014. február 25. 9.b

Az óra elején a múlt óráról lemaradt utolsó körös munkát pótoltuk be, az "otthonmaradóknak" kellett elmesélni a hallott információkat. A vallomás műfajához bevezetésképpen itt is kértem, hogy rajzoljuk meg a herceget, és Günter tulajdonságai felkerültek a táblára, melyeket felhasználva az én házi feladatom következett: megírni a két herceg vallomását, melyből rá kell ismerniük majd a középkori sajátosságokra és a személyiségjegyekre, melyeket közösen alkottunk meg. 

A vallomás műfaja következett, mely jellemzőit először frontálisan, aztán a szövegelemzést közös megbeszéléssel dolgoztuk fel. A kerti jelenetet szakaszosan olvastam, és kérdezgettem őket: a beszédhelyzet, az elbeszélő és az Isten viszonyára utaló sorok, a középkori sajátosságok, világkép, gondolkodásmód jelent meg. A forma, vagyis a költői eszközök vizsgálata házi feladattal párosult, a blogra kell majd további példákat keresniük a szövegből. Itt voltak problémák, főleg a metonímia felismerésénél. 

Majd következett második órán a himnusz, melynek általános jellemzői után Assisi Szent Ferencről meséltem. Azt találtam ki, hogy összekötöm a Naphimnuszt, az aktuális veszteséggel, kortárs költőnk, Borbély Szilárd halálával, így téve élővé az irodalmat, és rámutatva arra, hogy mennyire jelenvaló, és illékony is az irodalom, az emberi élet.

A litera.hu-n posztolt A testhez című hét versét választottam, mely a Naphimnusz záró gondolatához, a testi halálhoz kötődött. Felolvasás előtt beszéltem a szerző munkásságáról, és előre felhívtam a figyelmet arra, hogy a nemiségre utaló szavakat fognak találni.

Elkezdték közben olvasni, fel is röhögtek, megint megálltam, és elmeséltem, hogy hogyan zavarta ki a valamikori magyartanárom a diákokat, ha beleröhögtek egy versfelolvasásba. Majd beszélgetni kezdtünk ezekről a szavakról, hogy milyen is a nyelv, mennyire nincsenek korrekt szavaink, vagy trágár, vagy finomkodó vagy biológiai szakszavakat használunk.

Ezután már megszületett a figyelem, csökkent a zavar is. Felolvastam a verset, és bevezetésképpen arra utaltam, meg ne ijedjenek, bizonyos keretek között minden gondolatuk helytálló, és érzésük igaz, az a fontos, hogy figyeljenek, hogy adjanak teret és időt a szöveggel és a gondolattal, az érzéssel való találkozásnak. És akkor elkezdődött. A címhez kapcsolódóan folytattunk meditációt, ezek a válaszok születtek: a ritmusa nyomasztó lüktetésű, valamiféle toporgás, föl-alá mozgás figyelhető meg benne, nem pozitív, ellentmondás figyelhető meg: "minden csak gondolat", illetve a test között, ugyanakkor test és lélek egységéről is beszél, romlottság, halál, elkeseredettség és őszinteség fogalmait érezték a versben, illetve azt, hogy egy gondolkodó emberrel találkozunk, aki testi és lelki összeomlásának kezdetén van. Másnapra drámaórát dolgozok ki a Borbély-vershez.

2014. február 26. szerda 9.b

Körberendezték a székeket, ahogy kértem, de arra érkeztem meg, hogy L. az ajtóban vár, és azt mondja, be sem fog jönni, írjam be igazolatlannak. A vele való konfliktust beszélgetéssel, illetve az általa kínált lehetőségek elfogadásával sikerült feloldani: meglepte a válaszom, miszerint jó, akkor nem kell bejönnie, jó, akkor nem kell részt vennie a drámaórán. Ennek az lett az eredménye, hogy a legaktívabb csapattag lett.

Kiosztottam a versből kiemelt idézeteket, melyeket asztalterítő technikával kellett megbeszélniük. "A testek csak grammatikák.": Miért pont grammatika?, a léleké az igazi szerep, a testek csak "bábok", a test csak eszköz. "A nyelv a test beszéde": amit nem tudsz testbeszéddel elmondani, azt szóban tedd, milyen nyelvről beszélünk?, minden embernek ki kell fejeznie magát, a test önmagában nem mond el mindent, a lelkünk kell kifejeznünk, kimondjuk, amit gondolunk, miért pont a test beszéde? "A nyelv a látható világ": amivel kommunikálunk, a gondolatiság és a valóság közt kapcsolat van, főleg ezt érzékeljük a környezetből, a nyelv teszi színessé az életet, sok kultúrát mutat meg, a láthatatlan és a látszó ellentéte feszül közte, az anyagi és szellemi világ kettőssége is benne van. "A test a tér leképezése", mely szerintük érdekes megfogalmazás, minden test egyedisége van mögötte, a test csak agy tárgy ebben az olvasatban, változatos, a test képzete nem valós, csak egy fogalom, mely a dimenzió és a fotográfia fogalmait is mozgósítja.

Ez a bemelegítésképpen zajló metaforaelemzés aztán a test mint nyelv, a test mint közlő tér gondolatában folyt tovább. Megkértem őket, hogy minden csapatból egy ember jöjjön, és üljön le a kijelölt székekre úgy, ahogy éppen érzik magukat. Végigjátszottuk, hogy a nyolc emberről kintről mi látszik, és aztán megfordítottuk: vajon ők mit szerettek volna közvetíteni, milyen érzés van bennük. Pl. Pali Beát zárkózottnak gondolta, utóbb kiderült, valóban a félelem és a zárkózottság érzete dominált benne. Rita testtartását unottnak látta Robesz, ő azonban a befelé fordulás, a saját problémáival való foglalkozás érzését kereste a testben. Martin szerint Máté idegesnek látszik, mérgesnek és zárkózottnak, Máté viszont csupán a fájdalom miatt tette a kezét a szeme elé.

Tisztáztuk, hogy az, amit mutatunk, és az, amit mások ebből következően rólunk gondolnak, bizony sokszor nem egyezik, és nagyon kell figyelnünk, hogy ne saját ítéletünket vetítsük a másik emberre. A kommunikációt is pontosítottuk, ítélkezés helyett a "Szerintem..." kezdetű mondatokra javítottam a megszólalásaikat, illetve az "Én azt érzem, hogy ő.."-re.

A kinti és a benti világ különbségei következtek. Elmeséltem nekik egy történetet a kollégiumi éveimből, hogy nem mindegy, mi táncolunk, és mások fütyülnek, vagy mi zenélünk, és arra mások táncolnak. Így következett a tükörjáték, melyet Barbival szemléltettem, aztán kértem, hogy akinek van kedve, próbálja ki, már csak 4-5 perc volt hátra. A kettősség tökéletesen érzékelhető volt, a tükörjátékban résztvevők az irányító és az irányított szerepét is megélték, a körben ülők pedig megfigyelhették a tükörjátékosokat.

2014. február 27. 9.b

A hetedik óra mindig problémás, most megállított még az osztályfőnökük is, miszerint páran hiányozni fognak egy az osztályban lévő konfliktus miatt. Az összegzés, felidézés után egy tapsos játékkal folytattuk, az volt a célom, hogy a ritmus és a testi érintés is közös tapasztalatunk legyen végre. Nagyon élvezték, hatalmasakat nevettek közben. Majd áttérve újra a versre, a négy- és háromfős csoportokban kellett egy sort választaniuk, mely sorhoz mozdulatot készítettek. Körbejártam, segítettem, de alapvetően értették, és nagyon kreatív megoldások születtek.

A sorokat, az "osztály versét" egymás után kétszer olvastam fel, egészen megható volt a mozdulatsor. Megköszöntem az órai munkát, és a tegnapi Csobi Soundon való részvételt is, hiszen valóban a "Jóisten tenyerén ültünk", és az is jólesett, hogy rákérdeztek tegnap Facebookon, hogyan és mikor értékelem a vallomást: mondtam, jegyet semmiképpen nem adok, hisz nem osztályozhatom a lelküket, de mennyiségre adok pluszt, és kértem, noszogassanak, figyeljenek ők erre, mert én a pluszok adásában következetlen vagyok - elfelejtem a létét.

Nagy tanulság, hogy a sportosztály testi érzékelése mennyivel fejlettebb, illetve őket több inger éri, míg a B-seknél a kreativitás, a gondolatiság hangsúlyosabb, tehát a testi oldalt kell erősíteni. A sportosztályban a 4 lány a 14 fiúval szemben érezhetően fiús közeg, harsányabbak, sokkal fogékonyabbak a poénokra, és ők maguk is folyton versenyeznek ebben, ki a viccesebb, de érzékenyek, és ha nem értenek valamit, egy sort, egy idézetet, arra rákérdeznek, őszinte kíváncsisággal és tudássszomjjal várják a választ. Az edző-ség tisztelete erősen él, náluk mintha a szerepemből adódna először a tisztelet, de most nem mondtam nagyot, mert a B-seknél is megvan ez. De valahogy más. Izgat ez az edző dolog, kéne interjúkat csinálni edzőkkel, hogy megértsem, és diákokkal, akik edzőkkel vannak, milyennek is kel lennie, ki a jó edző stb. Ezt belevonni az istenképbe? és a tárgyfetisizálás problémája? Hogy van egy tárgynak lelke?