Már egy hete csak a kecskére gondolok...

Minden érzésemet, mozdulatomat és szavaimat is leköti. Már a szél is azt súgja: "Mekk" Nem tehetek mást, mint hogy lefoglalom zseniális tudatom valami mással, de újra csak szólongat és nem hagy nekem megnyugvást. Este amikor lefekszem és már azt gondolom, biztonságban vagyok, akkor kínzó hangja újra zargatni kezd és meg sem áll, csak azt búgja "Mekk"... És újra magával ragad, húz lefelé, az esztelenség felé. Elmebeteg kacaj hagyja el a számat. Más ezt nem értheti, csak ő, ki szűntelen a fülembe súgja, s folyton hajtogatja újra meg újra, egy perc pihenést nem hagyva nekem. Aki látja kitörésemet, azt hiheti: ez elmebeteg! Hogy így van-e azt nem tudhatom, s tán nem is akarom tudni, de azt tudom, hogy a gondolatoktól jobb lenne megválni. Egyszer majd átveszi fejemben az uralmat, s akkor már nem lesz előle menekvés...

Kecske